Nos

Samu elesett, dühös volt, homloka, orra ráncba, kicsi mancsa ökölben.

- Anya adjál gyógypuszit és rögtön utána csokit. – adtam gyógypuszit és adtam volna a csokit, csak zárva volt a tenyere ugye. Mondtam neki, nyissa ki.

- Nem nyitom, mert dühös vagyok.

- De akkor nem tudom belerakni a csokit!

- Akkor megvárod, amíg elmúlik a dühöm.

- De addigra elolvad a csoki, Samu.

- Akkor majd megiszom.

Samu mese

Samu mese 

H

ol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiscsillag, akit úgy hívtak, hogy Samu. Ez a kiscsillag estéről estére csodálta a Földet a többi kis barátjával együtt, már amikor éppen nem egymással játszottak. Egyik este, ahogy Samu szokása szerint a Földet nézte, meglátta Tóth Istvánt, Tóth Bencét és Halmos Borit, majd úgy döntött, ők lesznek a Családja. Így hát beköltözött Édesanya pocakjába. Akkorka volt, mint a legkisebb borsó, amit nyáron eszegettünk. Napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra nőtt, nődögélt odabent, mígnem olyan nagy lett, hogy 2009 január 4-én, hajnali 1 óra 50 perckor előbújt erre a világra. Azóta jóban, rosszban, szeretetben élünk együtt mindnyájan.

És bár a mesének vége, azért mi egy szép nagy alvás után holnap megint új kalandba kezdünk.

 

Samu is mesél 

H

ol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiscsillag, akit úgy hívtak, hogy Samu. Ez a kiscsillag estéről estére csodálta a Földet a többi kis barátjával együtt, már amikor éppen nem egymással játszottak. Egyik este, ahogy Samu szokása szerint a Földet nézte, meglátta Tóth Istvánt, Tóth Bencét és...

- Nem jó, anya. Te vagy középen. Anya...Bori.

Nos. Akkor ahogy éppen nézgelődött meglátta Tóth Istvánt, AnyaBorit és Tóth Bencét és akkor úgy döntött, hogy ők lesznek a családja...

- Jó volt a pocakodban, Anya.

Hogy mondod, Samu?

- Jó volt a pocakodban, Anya. Csak kevés volt a fény.

Te emlékszel arra, hogy milyen volt a pocakomban?

-Igen, anya. Nagyon jó volt. Csak sajnos kicsi volt a luk.

Én is nagyon szerettem, hogy ott vagy velem.

- Igen. Csak kicsi volt a lyuk és nem tudtam kijönni. A doktor néni meg benézett és akkor jött fény is.

... Khm...Tényleg kicsi volt, Samu. De azután a Doktornéni csinált egy nagyobbat és ott kifértél.

-Igen, az kicsi volt. Aztán a doktornéni kiszedett engem. Kiszedett engem onnan a sarokból.

///--/// (könnyezek)

Mondjam azért végig a mesét, Samu?

- Egy kicsit még nyitva lesz a szemem Anya. Pislogok, de azért mondjad.

Karácsonyira várva

Csillagszemeidben –     Verdant stars the eyes of Yours
Két feketelyuk –         Midmost’s beaming two blackholes
Tótágast áll a fény –   Headstand shines the elfin light
Amikor bejut –            Getting in the dead of night

Megvilágosodtam a mai kort illetően

Az ember tervez és az istennek sem végez.

rigófütty

röviden a munkáról amit végzek

Így definiálnám röviden: 

Úgy érzem magam itt sokszor, mint Sisiphos: tolom felfelé azt a marhanagy követ a hegyen, ami mindig visszacsúszik, néha magaalátemet, közben meg Oediphus röhög a markába mellettem. Érthetően az anyjára gondolok...

Földvár felé félúton

Ott állt a lány, az út két oldalán.

Mostanában igen ritkán hallgatok zenét ezer decibocival; ám néhanap, amikor kifejezetten arra gondolok, hogy miért is nem lettem Hálivudi színésznő, olyan befutott féle, akkor bizony berakom a Pink CDt, és felcsavarom a hangerőt. Ha mindezekhez még a nap is süt és mondjuk épp viszonylag szépnek érzem magam (nemcsak kívülről - a szerk.) akkor halvány mosoly szokott az ajkamon villódzni ,miközben diszkrét női bájjal vezetek és dudolászok (ordítva - a szerk.) és kifejezetten olyan érzés tölt el, mintha valaki zenével festené alá az életem pont akkor elcsípett vidor pillanatát. Jó érzés. Nincs tükör, ami orrbanyomjon, nincs kolléga, aki halk megjegyzést dörmög az orra alá (má' megint vinnyog) és nincs ott Samu sem, aki 2,5 éves magabiztosságával vagy épp mélyen átélt hisztijével (közben fél szemmel a reakciódat lesve - a szerk.) próbál irányítani téged, hiszen jól látja, milyen stöcén működik ez a fölnőtteknél.

A jómúltkor az OSöNban a Kubu körül tört ki a zivatar a biliban és a Kisherceg minden erejét beleadva és összes könnyét kisírva érthetetlen artikulációval magyarázaott valamit éppen nekem; nem bírtam tovább, óvatosan hátat fordítottam neki, hgoy ne lássa, a vállam a röhögéstől mozog. A szembeoldalon egy elhűlt bácsi s valami TeJóIstenezésbe kezdett volna, s midőn másba is belelovalta volna magát, megakasztottam spontán kérdésemmel: A Bácsi sosem érezte úgy, hogy annyira értetlen a vele szembenálló, hogy a kalapján kívül mást is a földhöz teremtene és még rá is tapicgálna szíve szerint? Mert a kisfiamnak most valami nagyon fontos, amit mi, fölnőttek nem értettünk meg kettőből. Tetszikérteni?

Amúgy értette. Csak olyan jó dolog másokon élesíteni a nyelvet, meg hát lássuk be, addig sem kell a maguk portája előtt söprögetni.

Nem soká 41 leszek. És még mindig naíva.

Maradok tisztelettel,

Rigófütty

Örökkön háborog a tenger

A napokban arra jöttem rá, hogy magam az egy írós könyvet testesítem meg. Amikor elárultam ezt fennhangon is, kirötyögtek. Persze rájöttem én is arra, hogy már megint összeszavakat a cseréltem, de ez kivételesen számomra a napnál is világosabb 'tévedés' volt: van olyan könyv, amit sokan írnak, van, amit ketten, az a könyv, ami egyszer majd előbújik erre a világra általam az egy írós lesz. Egy ceruzával egy lélek által.
No persze most rögtön ellent is mondok önmagamnak, hiszen a világom társas, ergo mindenki tollhegyre kerülhet általam, de korlátok közé kerül, mert szubjektivice, szűrőn keresztül születik.

Vagy nem :) Még az isl ehet, hogy mire a könyvírásra adhatom a fejem, már-már megvilágosult magasságokban fogok röpdösni.

Többedik ember utalt oda, hogy írjak. Köszönöm és igen. Szeretnék. Akkor is, ha ma olyan jóféle önző, nemtörődöm világban látsznuk élni. Itt jegyzem meg, hogy amint kicsit odapiszkál az ember kedvesen a mellécsapódónak, pár kedves szóval szándéktalanul is rést üt ezzel a másik bunkervastagságú védőfalain és kiderül, hogy a legtöbb ember arra vágyik, hogy meghallgassák, rámosolyogjanak vagy csak csendben üljenek néhanap mellé. Hogy foglalkozzanak vele és ő is foglalkozhasson végre kicsit mással, mint ami a fejében vagy épp a szívében zakatol.

Egy szó, mint száz, érlelődik bennem a Könyv. Hitem szerint ez az egy lesz, körvonalazódik bennem, ígénylem, hiányoznak a kinemmondott szavaim; most minden időm a családé és a legtöbb örömöm is onnan és oda irányul, de egyszercsak Samu is bevilágozik (ha becsajozni/pasizni lehet, akkor ezt is, nem?) mert Bence már az úton van... no akkor majd kinyitom e palackot és beleszabadulok a Könyvbe.

Bence szalgaavatóján diszkréten bömböltem Samu mögé bújva és roppant figyelmesen nem vettem észre, hogy a férjem szemüvege párásodik. Pitti abszolútli a pillanatnak él, épp ezért amikor belesétált abba, hgoy az elsőszülött fia fölnőtt és gyönyörű volt a felvonuláson... Volt olyan, mint egy lefektetett gerebléyre lépni.

A ballagásán nem bőgtünk, csak illetődtünk és Bence elmondása alapján különösebben nem is terheltük meg vele. Pálinkát kapott a búzasöre mellé és mint férfi a férfival koccintott az édesapjával, olyan igaziból. Samu csak a sörhabot szerette volna eleinstandolni ám hugom történetét ismerve szigorú voltam és be kellett érje az illatával.
No jó, hugom története röviden annyi, hgoy ilyen kétésféléves forma volt, amikor anyu vmi gondolatindító nektársörrel tuningolta éppen magát és Katus nyaggatta egy kortyért. Anyu okos nő, hagyott neki habot a pohár alján, mondván az jó keserű, majd elrettenti hugomat. Mondanom se kell, Kata egy húzásra bedobta, majd angyali mosollyal közölte szülőjével: Mégkéjek!
Amúgy félreértitek, nem kért, közölt :)

Megyek, mert jön a bébi.

Rigófütty

Szerda ablakában

csütörtök ül
és ordít
csütörtökül

Ma valahogy ezt érzem én is :)

áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

Az élet szép

és én meg sokkal szebb vagyok :)

Füstölt lazacot ebédolok salátával, mert fussa :) a többiek igaz örömére, hiszen az "illat" (értsd halszag) diszkréten átlibegett mindnyájukhoz. Ez kb 30 főt jelent, akikhez február 2-án csatlakoztam, új munkahely jeligére. Még kedvelnek, de igaz arcom rejtve van előttük, már a bohócra gondolok ez alatt. De ami késik, nem villaik, ugyebár :)
Danolni is csak a bajszom alatt szokok, mert ennyire együttható lettem :)

E munka emberibb természetű, bár pörögni itt is kell, ám este 5-1/2 6-ra otthonvagyok a fiúkkal és reggel is összefutunk még itt-ott egy-egy ölelésre. A hétvége meg a mienk. Egyelőre szokom, ocsúdok, mert eddig inkább a rendszertelenebb munkavégzést preferáltam, de hát a család az család :)

No megyek, majszolok, aztán majd inkább fotoszintetizálok, nehogy tovább ingereljem a telehasúakat a halszaggal.  Jelenkezem, csak gyűjtök még némi élményeket innen (is)

 

rigófütty

Csodálom

hogy még nem törölték a blogomat, ám örömmel nyugtáztam, mert egyszer biztos megint nekiülök majd írni és akkor lesz nemulass. Addig meg gyűjtöm a tapasztalatokat, élményeket és csöndes örömmel nyugtázom az életünk változásait, Kis- és Nagyherceg fejlődését, az egyik érik a másik mindjárt érettségizik aztán egy teljesen váratlan pillanatban szárnyatbont és kecsesen leír egy búcsúkört majd a szülői ház felett...

De hát ez az élet trendje. Azurampisti itt barangol a hátam megett, így nehezen koncentrálok, pedig a nyelvemet is kidugom.

Tegnap kimentünk Samuval, Pistivel a temetőbe sötétedés után, no nem szellemjárás végett, hanem mert ilyenkor milljó kis lámpás, mécses, gyertya tündököl, és talán jópár kóborlélek végre hazatalál. Samu -bár már majdnem aludt, mire odaértünk - apró kis örömsikollyal nyugtázott majdnem minden tündöklő fénysugarat, fogta a kezünket és húzott maga után mécsestől gyertyáig. A zsebemben lapult a vihargyujtóm, csak úgy, megérzésből és bejött: Samu a szél által elaltatott mécseseket sorra hordta elénk és újra kellett élesztenünk. Így jó sok ember emléke előtt térdeltem egy sort s hajtottam fejet. a Halló-Wien? nem tud gyökeret verni az életünkben, de ez a séta igazán szívmelengető volt, főleg egy olyan ember társaságában, aki először látott ilyet és tiszta örömét ki is tudta fejezni.
Alig fordítottuk félre a fejünket egy pillantásra és Samu már egy nagymama kezét szorongatta, hiszen ő zöld mécsest is tudott mutatni az úrfinak, és hát be kell lássuk, ez is egy csoda két évesen.
Mint ahogy minden nap hoz az egyre nővő gyermekünknek valami ajándékot, amiből nekünk is juttat bőven, csak bírjuk követni az angyalnyelven előadott kommentjeit :)

Nem olyan rég Pisti lelkendezve hívott fel: hallgasd! És azt hallottam a telefonban, hgoy Samu mondogatja: apa-apa-appa. Mikor hazaértem, nekem is megmutatta, milyen jól tudja egymás után elsorolni. Aztán z ura megkérdezte, hgoy ki is áll most őmellette éppen. Samu kicsit elpirult, aztán elvigyorodott és megválaszolta a kérdést: Cici!
Nna. Ez valék én :)

Néha már egész jól kijövök magammal - a hallgatásom legfőbb oka (míly' meglepő!) az önmarcangolás, némi önemésztéssel fűszerezve.

A többiek szeretnek. Meg még sokan mások. Talán ideje lenne tanulnom Tőletek...

mosogatok

Meg se merem nézni, mikori dátumon fut a legutóbbi bejegyuésem.

Anno Verocs mondta, hgoy ne blogoljak, hanem éljek. Bejött. Annyi szép élmény adódik nap mint nap és esélyem nincs akár egy mondatban is visszaadni. Sami immáron másfél éves. Bence mindjárt tizennyolc. Magam iden kerekedek egy nagyot, immáron xxxx-es 'adult' szinten fogok mozogni. Höhh. Miközben Becével a minap épp azt játszottuk, hogy a víz alá bújva torkunk szakadtából beleartikuláltunk a vízbe egy-egy szót és megpróbálta a másikunk kitalálni, mi is volt az valójában. Mit modjak. Vinnyogtunk a röhögéstől és olyan mindegy volt, mint az 1111, hogy valójában a p*na vagy a pipa szó hangzott-é el. Párdon.

Azért megpróbálok idekoncentrálni majd újra, mert hiányoztok, már ha más nem adódik, hát komment szinten.

Megyek mosogatni. Forró lett a tüzön a gyümölcsleves, sírva fakadna a hűtő, ha így pakolnám bele. Szóvl mosogatok, mert az ilyen melegben még jobb és aztán kettészedem a(Zisteni) levest és utána pihegek, míg Kusherceg másként nem gondolja majd.

_CSuhajla

 

Nem tudom

miért van így, de sokszor igaz, a nő a család hangulatának, működésének klucsa. Ez akkor is igaz, ha a nagyfiú, a kisfiú, vagy a férj éppen tüskére pisilt és halványan kekec hangulatot áraszt maga körül. Az ember lánya egy darabig igyekszik a kedvében járni az éppen soros lelombozódott paseknek, aztán kiül az éppen levirágzó cseresznyefa alá és nem adja át magát az önsajnálatnak. Figyelmét a zümmögésnek, a naplementének fordítja, megvárja, míg a vihar mindkét biliben elül. (Kív)ül (bel)ül

Megjegyzem, a Merkúrom a Szűz jegyben áll -aki érteni akarja, olvasson bátran utána- itt legyen elég az hozzá, hogy piszok erős bennem a kritikai- erő és a kommunikációs szkillem se gyenge... Az Ön- és a más felé irányuló is. Ezért az életem egy része elfojtás, a másik része a kirobbanás, a harmadik meg rendbeteszi a kapcsolataimat mindkét eset után. Látom életemet, s nem mindig önfeledt a kacajom, ám tudom, az esetek 99 százalékában a szívem vezérel. Kinyílok mások felé, megpróbálom az ő szemszögükből nézni az adott helyzetet, beleképzelem magam és bizony sokszor csendben maradok akkor, amikor régen vidoran nyomtam a sódert. Változom. Lassan, türelmetlenül, de változom. Néha még azt is mondanám, bölcsülök.

Arra is rájöttem, hgoy fontosak számomra a visszajezések: ha örömöt ad, ha bánt amit épp teszek vagy beszélek. Ezzel természetesen törbe is lehet csalni, meg lehet vezetni, de legyen; szívemnek, szíveteknek rendületlen híve maradok. Hugom szokott velem néha morogni, Borka, ne legyél mr olyan nagylelkű!
De. A szeretet, a megbocsájtás, a nagylelkűség, az odaadás... ezekben hiszek. A naívság nem erény, jó, ha az ember megtanul különbséget tenni e két dolog között. Néha meg kell a pofonofon.

Azért morgok, mert szívenütött azuramPisti, s nem egy olyan magyarázós fajta. VAgy pár mondatot odavet, de nem várja meg, mi kel ki belőle bennem. Amikor meg viszem a termést, kvázi megbántódik, ő nem ezt mondta.
Többnyire kitérek, vagy morgok, vagdalkozom otthon, aztán a haragom ahgy jött, odébb áll. Pisti nem mutatja, de hónapokig képes őrizni és mikroszkópikus adagokban sebzi fel vele a lelked. Aztán csak néz kistányérszemekkel, neked meg mi a bajd? Jaaa, az? Hát tényleg mondhattam volna, bocs.
És ennyi.

Azt, hogy Samu ilyen nagyszerű gyermek, sokszor megköszönöm az Égieknek, mert minden szeretetünk, tettünk mellett és ellenére ez Samu és az ő érdemük.

Az én szívem hangtalan vacog néha és ezt Panni kívül nemigen érti senki.

ami azt illeti

lassan feltatlálhatnák a gondolatokat lejegyző word-ot, amivel például roppantul megkönnyítenék a grafomán kismamák életét, mondjuk úgy, hogy a szoptatás közben előtörő brilliáns gondolatokat idevarázsolja a gépre, s a kissé elpilledt kisanyának már csak egy-két entert kéne leütnie s voilá! kész a csudálatos bejegyzés.

Az, hogy Samu napról napra nő, fejlődik, erősen nyomonkövethető, már például azon is le tudom mérni, hogy amit ma megtehet, azt tegnap még nem érte el; de ez semmi, Bence felpróbálta a pólóit, nagrágjait és kiderült, sunyiban és orvul ő is nő, ráadásul semminő hízelgésre sem akarja az S-es méretű pólóba begyömködni magát, pedig biztos szép lett volna benne. Nem elég, hogy tud, de mer is nemet mondani :) Konkrétan mostmár én fogom örökölni tőle a ruhái egy részét...

Nagyon fő a fejem, bár a fazékban rotyogna inkább valami ínycsiklandó; ámde utolért a házitündér-betegség, nevezetesen: "Jaj, anyám, mit főzzek holnapra??" Mert hát mit mond erre egy szerető férj? Drágám, bármit, mert minden amit te csinálsz, az finom. És így is gondolja. De hogy mi legyen az?! Rámbízza. Bence válasza: mindegy, csak tehessek bele tejfölt. Samu meg titkolódzik és mutogat. Hátha kibarkóbázom.

Hát így. Valami tuti ötlet? Amit tíz perc alatt összerakok és újabb tíz perc alatt el is készül, de nem melegszendvics, vagy palacsinta a neve??

Már minálunk babám

nem szedünk meggyet fedeles kosárba több okból; nincs ilyen szerkezetünk -teszem hozzá, sajnos- másrészt baromira kopár még a meggyfánk. A farsangi meg már hol van, ugye. Betoltuk baracklekvárral :)

Néha rajtafelejtem a szemem a fiúkon (többnyire visszaadják), Bencét nem dícsérem ide, mert néha olvassa a bejegyzésemet és még elpirul, inkább mondom majd a háta megett, mert akkor nem látom a színe változását :) Samuról viszont azon kívül, hogy minden nappal szebbül, okosodik, erősödik és önkifejez mást nemigen tudok mondani, minthogy elfogultság ide, oda, dehát nahát! És még csak egy éves. Tegnap és ma csajozott, végtelen türelemmel (ezt Bence is tudja :) figyelmes, elnéző, bazsalygós-rácsodálkozós arcát ismerhettem meg, ő pedig a nők már most jellemző tulajdonságait fedezhette fel unokanővérében, illetve barátném kislányában. Mink, anyák, meg folyton meghatódtunk. Meg etettünk, pelusoztunk, meg verseltünk, meséltünk, beleszőve egy-egy minket is érdeklő mondatot: Bóbita, bóbita táncol (hogy van az urad?) körben az angyalok ülnek (Ne is kérdezd!) Békahadak fuvoláznak (tenger a munka) Sáskahadak hegedállnak (Nem ülnek?) (De, csak az éberségedet teszteltem :)
Mert a humor a legjobb -szer (gyógy-, kegy-, vegy-, Pityer-) minden élethelyzetre és ha nevetsz az még fiatalít is. De legalább a mosolyráncaidat erősíti, nem a clown-t.

Samu immáron mindenevő -olajbogyó rulez- de azért le nem mondana az anyatejről, illetve a anyacumizásról, mert persze lebukik, amikor buzgón úgy tesz, mintha, te meg közben tudod, hgoy dehogy, ám hagyod, mert láthatóan szeret a karodban, ölelésedben héderezni. Ezáltal az altatás velem olyan ,hgoy dünnyöghetem a mesét, verset, zümmöghetem a dalt, az ágy helyett az ölemben szunnyad el, s onnan rakhatom be aludni, amikor már félálmos. Mifelénk a nagy altatóbajnokok: Bence, ő a második helyezett: az ő karjában/vállán, hasán Samu édesdeden szenderül el, ha épp eéfáradt annyira és Bence karjaiban talál rá az álommanó. Az Eslő helyezett édesapja, egyhangú szavazással: amikor Samu elálmosodik, bevonulnak a szobába, mesét olvasnak kisfénynél, aztán apa berakja a helyére a fiút, aki ül-áll, eldől, gyalogol, szöszmötöl és ezt váltogatja, közben a saját nyelvén mond apának mesét. Hogy, hogy nem, ilyenkorra azuramPistit a székben üdögélve csendesen elnyomja a buzgalom s először pianissimoban, később gyengéd fortéban hortyogni kezd. Samu ezt realizálván kicsi kezeire hajta a fejét és vidáman elalszik, alig hallik a szuszogása. Erre édesapja felriad: mi ez a csend: Ja, alszik a bébi!- és átköltözik a saját ágyába gyengéden a fülembe horkolgatni. Hát nem csudapofa az élet? :)

közkivan

Oly' sok szép gondolat szállt már el Samu szobájában ahogy altattam s kisherceget - szinte minden nap támad szemtelen... számtalan szebbnél szebb gondolat. Ám mikoron feleszmélek arra, hogy egyenletes a szuszogás, illetve, hogy abbamaradt a mesemondás; igen, miután elmondom a magamét, kisvártatva - s hacsak el nem csábította a kisurat az álommanó - felhangzik Samu szájából is a nap összefoglalója, mesél a dakszlinak, a plüss focilabdának, nekem meg párásodik a szemüregem. Mivel szemüvegem még nincs. És piszkosul meg tud hatni a hangjaival. Mondjuk akkor is őszinték a könnyeim, amikor ráharap viccből az orromra, vagy orrbaduccol, mert hirtelen mozdul, csak akkor a kacajom kicsit erőltetettebb. Mit mondjak. Azt se tudom, mihez kezdjek a szabadidőmmel. Főleg, hgoy mikor, mert nemigen találok rá időt :) De akkor mindig írni szeretnék. Néha konkrét világmegváltó gondolatok lesznek a felejtésem martalékává, de hát így jártunk.

Akaraterőben a családom, beleértve természetesen magamat is, nem gyenge. Kell-é csodálkozni, hogy Samu is igencsak erősen tudja kifejezni óhajait? Egyelőre még például elüldögél a bevásárlókocsiban, mert élmény a sok tovasuhanó áru a polcokon, de már észleltem néhány gyenge próbálkozást egyik-másik megszerzésére. Ilyenkor inámba száll a bátorságom, mivel arra gondolok, mekkora balhéknak nézek elébe, amikor majdan azt merem majd mondani kisuramnak, hgoy nem, ezt nem vesszük meg, ne adj Isten kiveszem a mancsából a kiszemelt csörgős zacskós cukorkát (amit direkt a pénztárnál sorbanálló kisgyermekes családok kedvéért tesznek oda, ne unatkozzanak már az álldigálás során felkiálltással). Sebaj, tök jól tud pirulni a fülem és mindkét orcám, gyakorolnom se kell.

Közkíván-lányok, jó lenne (kora)nyáron egyet kávézni együtt, mondjuk Földvár felé félúton, de felőlem Bathely-Dapest feletávolságot is vehetjük, hogy ZSuzsnak se kelljen benzingőzös élményekkel dúsulnia. Csak tudjon ott egy jó korcsmát és máris szállítom Anna-ist. Meg aki még gyön. ZRo tolerancia. Saláta zephyröntettel. ZENei aláfestés: Csak Bery. Katák, Mohik s valahány név a kaptárban. Hogy?... hogy belelógott a kezem a bilibe?! Hogy odatűnt a színvonalom? Kérem, ez csak természetes. a Fáradtság adta pihentgyagyúság. Fájront. Jövőhéten újra megpróbálom..

Rigófütty

A Legszületésnap

Samu maszületett bárány. Ez volt élete első nehéz éjszakája, meg Pittinek is, mivel az Újév kezdete óta ő jár be hozzá éjjelente, ha felsír. Megérzésből arra jutottunk, hogy nem csak nekem/nekünk pergett újra le az a nap, hanem feltehetően ŐLordságának is, mivel szuszogott, forgolódott, fel-felsírt, dolgozott az éjszaka azon szakaszában, amikor együtt ügyködtünk a világrajövetelén mindnyájan.
Természetesen az a kép kéne itt legyen, amit a torta átadása során készült (az a 25) de majd feltöltöm ezt is az albummba, ha egyszer végre alvás helyett nekiülünk az Urammal annak a laza 800 darabnak, ami feltöltésre vár augusztus(!) óta. Van rá mentségem :)

Hát ezúton is Boldog Születésnapot kívánunk, Samu, legyen gazdag életed, teljen örömöd magadban, bennünk és mindenkiben, aki nyitott rá!

Rigőfütty

Háromakislány

 

Meg kell hagyni, kicsit rákattantam erre a bácsira, aki a csirkéivel bombáz itt minket, de kell a humor, ha olyan színú is, mint a kétnapos hó a belváros főútjain; és itt ajánlom figyelmetekbe, amennyiben a Karácsony és a Szilveszter (nem, nem a Sztallóne) együttesen sem kényszerített térdre, úgy látogassatok fel a honlapjára, garantálom az idilli, évkezdő hangulatot. Anyu gyanútlanul elkezdte nekem soroni, hogy mit emelnek januárban és akkor arra gondoltam, hogy valaki magyarázza már meg nekem, hogy azon kívül, hgoy megszok(p)tuk, hogy a Január definíciójához immáron vastagon hozzátartozik az áremelés, miből gondolják a Bárkik, hogy pont ezzel jó kezdeni egy évet, a rossebért nem hagyják már ezt a szegény hónapot -nemkülönben minket- békén. Meglátásom szerint akkor kell emelni valaminek az árát, ha erre komoly ok adódik, mondjuk azon túl, hgoy Azok, ott igencsak szeressék a pénzt, de főleg, ha náluk lakik. Amúgy spec a magam részéről jobban szeretek enni, meg együttlenni (meg enni) azokkal, akikkel szeressük egymást (és aludni), legalább néha (meg enni), mert az ember nem gép, hgoy ha beprogramozzák, hogy szeress, akkor onnantól az ásó a kapa, nagy kaland. Hiába érlelt 40 éven át az élet, be kell látnom, hogy az a süticsodákatgyártó, kötélidegzetű nagymama, akin egyszerre ugrálhat a 19 unokája és az összes menye, veje és férje, az bizony valaki más lesz, nem én, mert engem ha orrbapöckölnek, akkor morgok és mint a Tisza, ki letépte láncát, kikelek időnként tenger kínom ellen, akkor is, ha magam gerjesztem egy részét, a mindig éberen figyelő folyamatos igazságérzetnek álcázott önbizalomhiányommal. Ugyanakkor az is bennem lakik, akit bármikor segítségül lehet hívni, akire rácsöröghetsz éjjel kettőkor, mert rájöttél, hogy a póknak tényleg 8 lába van és ez feldobogtatta a szíved, vagy bármi más, a sötétben egetrengetőnek tűnő gond kapcsán. Persze az is én vagyok, aki már most teljesértékű emberként nézem Samut, igaz, néha kifejezetten hidegen hagyja őt (is) a világmegváltó gondolatom brilliáns logikája, de azért a cicinek ilyenkor is örül és általában nem is viszi messzire. Azt hiszem, lassan be kell látni, hgoy mindnyájan olyanok vagyunk, mint Holdanyánk, szép kerek világító arcunk egy kicsit sötétebb, árnyékos oldalt rejt - úgy látom, érzem, hogy szeretjük ezt úgy hinni, hgoy mink vagyunk a Nap, de legalább egy kicsit egyenrangúak vagyunk a JóIstennel, és slussz.

Aki még mindig bírja, az olvasson Jószef Attilát, vagy Pilinszkyt, és csókoltatom innen, Halásztelekrül, amely településnevet a ferences papbácsi az éjféli misén megpróbált bibliai értelemben elővezetni, ám jólneveltségem nem engedi szavai idézését, annál is inkább, mert e kedves ember leginkább a retorikával nem volt pertuban, de legalább édesen mosolygott hozzá; mink a nyáj meg télleg kissé bárányosan hallgattunk, mivel átlag kétsoronként vesztettük el a fonalat a Karácsony, az áldozatos élet különféle képi megjelenítései és a pszichológia összefüggésében. Viszont a mellettem üldögélő bácsi olyat eresztett a levegőbe az imádság alatt, amitől többen helyben megtértünk újfent, főleg, miután az ünnepi ebéd képét egy kiadós böffentéssel is vázolta.

Mégegyszer üdv minékünk, Artúr királyok!

BUJÉK

Szent Estére

"Jaj, mily sekély a mélység
és mily mély a sekélység
és mily tömör a hígság
és mily komor a vígság.
Tudjuk mi rég, mily könnyű
mit mondanak nehéznek,
és mily nehéz a könnyű,
mit a medvék lenéznek."

Magányos így a nyeregben

mióta meghalt a ló. E sorok mélységét felteszem minden olyan anyamadár átérzi, akire nézett már kistányérszemekkel a gyermek apja: Anyukám, mintha nem lennél önmagad mostanában! Persze, persze, mosolyogni jó, üdítő és gyógyító - mi például gyakran meg is tesszük Samuval, csak azt senki más nem látja. S mire hazatér a család apraja-nagyja, már rég malévszatyrok (vagy -táskák) hintáznak az ember szeme alatt. Igazi önfeledt halleluja pillantást azon éd'sanyák orcáján láttam, akiknek végre sikerült a már bukdácsoló kiskrapekot beszíjazni a babakocsiba és nagy elánnal végigtolni az utcán (és mondjuk egyikök sem sírdogál csendesen); ezen örömöt másnéven a napi rutinbevásárlásnak hívják, de ez csak a szavakon való lovaglás lenne, ami ugye ló nélkül... Tudom én, szavaltam is eleget, hogy bukjak már föl az árból, mert talán eltűntem hirtelen, meg-megállva, de hol van már a héjanász az avaron?! Ja tudo. Mikor az struccán átment a kedves, galambok sültek a vérebekhez... Mindezen kicsit cinikus, ám végtelenül őszinte sorok mellet is: jól vagyok, vagyunk. Már együtt mosunk, mosogatunk, teregetünk; mondjuk én fel, Samu leteregeti a frissen mosott ruhát, de a szőrszálazóék másutt laknak, talán Kákán, ergo örülök, hgoy segít. Még az sem okoz különösen hosszan tartó tikkelést nálam, amikor ifjúÚr úgy a mosás derekánál odabattyog a mosogéphez és egy laza mozdulattal kikapcsolja. Keresem a pozitívumot minden nap, amiben csak lehet. Ebben pl az, hgoy így jól előáztatott ruhákkal forog a dob, s bár kicsit tovább tart, de hát nem ráérünk, kedves anyatársaim?! Amúgy de, és a szarkazmus is inkább pelenkába való, azt is megértem, hgoy nem azért vannak a jóbarátok, hgoy minket hallgassanak és általában duettben, mert Samu pl már elég kis kora óta beleénekel a beszélgetésekbe és büszkén mondhatom, immáron dobhártyaszaggatóan. Ha színész lenne, őt bizton nem kell majd túlhangosítani. Ja, elhatároztam, hgoy kerülni fogom azon kisanyabetegséget, ami a következőkben nyilvánul meg (a teljesség igény nélkül): kívülről fújja az összes gyermekversikét/dalt, versben vesz zsömlét a péktől, dalban mondja el a szomszédnéninek a napi történéseket illetve akkor is fennhangon beszél a madarakról az utcán, amikor kivételesen és engedményként egyedül sétálhat el a spárba. Elég az hozzá és figyelem, témaváltás következik. Ööö...a telefonálási szokásokról meséltem már? Hogy miért áll a drága anya a minusz tízben kint az udvaron, a fülére fagyott telefonnal? Mert ha a szobában tenné mindezt az így nézne ki: Szia, de jó hogy hívsz! Igen, sokat gondolunk veled. Persze, már jár. No de hagyjuk is, hiszen magad is tapasztaltad már. Mondd, hogy veled mi van. Hmm...(itt már ül a megfigyelt alany) Aha-ahahhh... (csak épp egy picit kinyújtoztaja a hátát) ...ühümm ...hümm ...hörrrr ...hork ..HORK! Dehogy alszom!! - Udvari, minuszos variáció: Jaj és képzeld, annyira édes, ahogy csücsörít, meg lóbálgatja, a khm, izé, a tudodmijét, na hát tisztára, mint az apja... ja bocs...és azt meséltem, hogy a múlt héten már elérte a komód tetején a telefont, meg evett már pókhálót is, a kutyasz*rt az utolsó pillanatban kaptam ki a kis édes kezéből(....)és nem tudom, mennyire jártad a játszótereket ,de képzeld, ott olyan gyerekek is vannak... Haló.. Ffff... haló..bip-bip-bip. Hát ez megszakadt. Ú, bocs, új téma, új téma... bobek agyba betáplál---- csönd. Orbitális csönd. Halk kérdés magamhoz: ettem ma már? Na. Ez az énem azon része volt, ami néha elfárad. Amúgy hazámnak és családomnak rendületlen és néha ólom, ám mindenképpen az utolsó vérig szerelem. Hogy mit? Mikormit.